Csütörtök,    Ádám
Rendet vágott az APEH a gabonában
2009. aug. 27., csütörtök, 12.35.00
Fiktív számlákkal soha fel nem vásárolt gabonát adott el egy betéti társaság a Dunántúlon.
Az adóhatósági vizsgálatnál kiderült, hogy a társaság képviselője egy 91 éves, állandó orvosi felügyeletre szoruló ember, az ügyeket valójában azonban a Bt. egyik kültagja intézte. Az ellenőrzés 83 millió forint adókülönbözetet tárt fel, és az APEH Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatósága büntető feljelentést is tett.

A régiós igazgatóság forgalmi adó ellenőrzést végzett a betéti társaságnál. Az egy alkalmazottat foglalkoztató cég gabona terményeket vásárolt fel és adott el milliárdos értékben.

A revízió a számlákat kibocsátó vállalkozások ellenőrzése során kiderítette, hogy a beszerzések 40 százaléka fiktív. Azt is megállapították, hogy a kifogásolt 15 számlakibocsátóból 9-nél a számlákat korábban állították ki, mint ahogy a számlatömböket vették. További két cégről kiderült, hogy nem ők vásárolták az általuk használt számlatömböt, egy vállalkozás pedig már nem is működött a számlaadás időpontjában.

Az ellenőrök szerették volna meghallgatni a Bt. beltagját is az eljárásban, róla azonban kiderült, hogy 91 éves és állandó orvosi felügyeletre szorul. A revízió feltárta, hogy az adózó ügyeit a társaság kültagja intézte.

Az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága 83 millió forint adókülönbözetet állapított meg és nagy értékre elkövetett adócsalás, magánokirat-hamisítás és a számvitel rendjének megsértése miatt feljelentést tett a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatalánál.

Forrás: apeh.hu

Jog Online

Szólj hozzá te is!