Csütörtök,
Ádám
A kistelepülésekre is koncentrál a Fidesz
A kistelepülések segítését és a nagyobb településekkel való együttműködést tartja továbbra is legfontosabb feladatának Manninger Jenő, a Fidesz - K...
A kistelepülések segítését és a nagyobb településekkel való együttműködést tartja továbbra is legfontosabb feladatának Manninger Jenő, a Fidesz - K...Eddig kétmilliárdot fizetett ki a kormány vis maior keretből
"Soha nem érkezett még olyan sok és olyan nagy összegről szóló kérelem a rendkívüli időjárás miatt kárt szenvedett önkormányzatoktól a központi vis...
"Soha nem érkezett még olyan sok és olyan nagy összegről szóló kérelem a rendkívüli időjárás miatt kárt szenvedett önkormányzatoktól a központi vis...Sólyom László augusztus 20-án Révkomáromba látogat
Sólyom László, volt magyar köztársasági elnök vasárnap Révkomáromban részt vesz a tavaly augusztusban felavatott Szent István - szobor megkoszorúzá...
Sólyom László, volt magyar köztársasági elnök vasárnap Révkomáromban részt vesz a tavaly augusztusban felavatott Szent István - szobor megkoszorúzá...Károk, Alstom metrókocsik, Demszky Gábor ''öröksége''
György István a Hír TV Rájátszás című műsorának vendége volt, melyben beszélt a főváros beruházásokat felügyelő bizottságának tevékenységéről, vala...
György István a Hír TV Rájátszás című műsorának vendége volt, melyben beszélt a főváros beruházásokat felügyelő bizottságának tevékenységéről, vala...Elégedettek a kormány teljesítményével
Kismértékben csökkent, de továbbra is jelentős a kormánypártok előnye a Medián felmérése szerint. A megkérdezettek többsége úgy véli, hogy a kormán...
Kismértékben csökkent, de továbbra is jelentős a kormánypártok előnye a Medián felmérése szerint. A megkérdezettek többsége úgy véli, hogy a kormán...Ingyen tankönyveket kapnak az árvízkárosultak
Ingyen kapják a Nemzeti Tankönyvkiadó könyveit az idei tanévkezdésre az árvíz sújtotta települések, - adta hírül a kiadó. A Nemzeti Tankönyvkiadó...
Ingyen kapják a Nemzeti Tankönyvkiadó könyveit az idei tanévkezdésre az árvíz sújtotta települések, - adta hírül a kiadó. A Nemzeti Tankönyvkiadó...Busás fizetést kap élete végéig a Duna TV leköszönt elnökének bizalmasa
Szekeres László gazdasági igazgató, a posztjáról nemrégiben távozott elnök, Cselényi László bizalmi munkatársa a Duna TV örökös tagjává válhat.
Szekeres László gazdasági igazgató, a posztjáról nemrégiben távozott elnök, Cselényi László bizalmi munkatársa a Duna TV örökös tagjává válhat.Az egyik legtisztábbak a hazai gyümölcsök
A hivatalos magyar és uniós vizsgálati eredmények szerint az egyik legtisztábbnak és vegyszermaradvány - mentesnek mutatják a hazai zöldséget és gy...
A hivatalos magyar és uniós vizsgálati eredmények szerint az egyik legtisztábbnak és vegyszermaradvány - mentesnek mutatják a hazai zöldséget és gy...Akik az IMF-re hallgattak nem jártak sosem jól
Kovács Árpád, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő felügyelőbizottságának elnöke kijelentette: "Az IMF rossz tanácsadó; eddig soha, senki nem járt jól azo...
Kovács Árpád, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő felügyelőbizottságának elnöke kijelentette: "Az IMF rossz tanácsadó; eddig soha, senki nem járt jól azo...Az MSZP és az SZDSZ felelős a fővárosi távhődíjemelésért
Ha lesz távhőáremelés, a felelősség a szocialista - liberális városvezetést és a Főtáv Zrt. MSZP által delegált és támogatott vezetését terheli.
Ha lesz távhőáremelés, a felelősség a szocialista - liberális városvezetést és a Főtáv Zrt. MSZP által delegált és támogatott vezetését terheli.Nincs napirenden az Alstom metrókocsik tájékoztatója
Nem vette napirendre a főváros gazdasági bizottsága az Alstom metrókocsikról készült tájékoztatót, a 65 milliárdos szerződés felelőseiről sem volt ...
Nem vette napirendre a főváros gazdasági bizottsága az Alstom metrókocsikról készült tájékoztatót, a 65 milliárdos szerződés felelőseiről sem volt ...Nem lehetett megvalósítani az energiahatékonyságról szóló programot
A 2010 - ig terjedő energiatakarékossági stratégia és a megvalósítását szolgáló cselekvési program a hozzárendelt eszközökkel és forrásokkal nem vo...
A 2010 - ig terjedő energiatakarékossági stratégia és a megvalósítását szolgáló cselekvési program a hozzárendelt eszközökkel és forrásokkal nem vo...Jövőre nagyobb belvízkárok várhatók?
Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, miszerint a vízitársulat tagjainak 2011. január 1 - től nem kell társulati hozzájárulást fizetni.
Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, miszerint a vízitársulat tagjainak 2011. január 1 - től nem kell társulati hozzájárulást fizetni.40 milliárd a kórházak lejárt adóssága
"Mintegy 40 milliárd forint a fekvőbeteg - ellátást végző intézmények lejárt adóssága a jelentésekben szereplő kórházak összesített adatai szerint"...
"Mintegy 40 milliárd forint a fekvőbeteg - ellátást végző intézmények lejárt adóssága a jelentésekben szereplő kórházak összesített adatai szerint"...Jön az egységes támogatási rendszer
"A tervek szerint utólagos finanszírozással nyári programokra is lehet majd támogatást kapni a Szülőföld Alap őszi pályázati fordulójában" – ...
"A tervek szerint utólagos finanszírozással nyári programokra is lehet majd támogatást kapni a Szülőföld Alap őszi pályázati fordulójában" – ...Közel 60 milliárdos kár érhette Budapestet
Törvénysértések, politikai ráhatások, szakmai előkészítetlenség, szervezetlenség - egyebek között ezek a tények derülnek ki a fővárosi önkormányz...
Törvénysértések, politikai ráhatások, szakmai előkészítetlenség, szervezetlenség - egyebek között ezek a tények derülnek ki a fővárosi önkormányz...Hétfőtől élnek a változások
Augusztus 13 - tól élnek a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag kihirdetéshez kötött hatálybalépései. Schmitt Pál köztársasági elnök bejelentette, h...
Augusztus 13 - tól élnek a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag kihirdetéshez kötött hatálybalépései. Schmitt Pál köztársasági elnök bejelentette, h...Kevesebb a betakarított búza a tavalyinál
Az idén várható kukoricatermés becsült mennyisége 7,4 millió tonna, nagyjából azonos a tavaly betakarított mennyiséggel. Míg az eddig learatott 3...
Az idén várható kukoricatermés becsült mennyisége 7,4 millió tonna, nagyjából azonos a tavaly betakarított mennyiséggel. Míg az eddig learatott 3...Vége a titkolózásnak
Valóban kapcsolatban állt a Katonai Biztonsági Hivatallal a romák elleni támadások egyik gyanúsítottja, de a gyilkosságok ideje alatt, mivel leszer...
Valóban kapcsolatban állt a Katonai Biztonsági Hivatallal a romák elleni támadások egyik gyanúsítottja, de a gyilkosságok ideje alatt, mivel leszer...Újabb ügyek az elszámoltatásért felelős kormánybiztos előtt
Papcsák Ferenc, elszámoltatásért felelős kormánybiztos elé újabb ügyek kerültek: az MSZP volt székháza melletti épület eladása, a Mahart és a MÁV C...
Papcsák Ferenc, elszámoltatásért felelős kormánybiztos elé újabb ügyek kerültek: az MSZP volt székháza melletti épület eladása, a Mahart és a MÁV C...Schmitt Pál az ifjú olimpikonokat kísérte Szingapúrba
Schmitt Pál köztársasági elnök a magyar válogatott utolsó csoportjával együtt megérkezett az első ifjúsági olimpia helyszínére, Szingapúrba.
Schmitt Pál köztársasági elnök a magyar válogatott utolsó csoportjával együtt megérkezett az első ifjúsági olimpia helyszínére, Szingapúrba.Újabb botrány Csepelen?
Újabb, a csepeli rendőrkapitány lakásvásárlásához hasonló, botrányos, csak elvben „piaci alapú" adásvételekre hívta fel Németh Szilárd (Fides...
Újabb, a csepeli rendőrkapitány lakásvásárlásához hasonló, botrányos, csak elvben „piaci alapú" adásvételekre hívta fel Németh Szilárd (Fides...Rogán Antal döntött: marad
Újra indulni fog Budapest V. kerületének polgármesteri posztjáért a fideszes Rogán Antal, aki jelenleg is vezeti a belvárost. Továbbra is a Főváros...
Újra indulni fog Budapest V. kerületének polgármesteri posztjáért a fideszes Rogán Antal, aki jelenleg is vezeti a belvárost. Továbbra is a Főváros...A diákoknak lehetősége lesz majd határ menti településekre is ellátogatni
A határon túli, magyar lakta területekre ezentúl törvényhatározati pontokban rögzítettek szerint kirándulhatok a magyar diákok, erről Pokorni Zoltá...
A határon túli, magyar lakta területekre ezentúl törvényhatározati pontokban rögzítettek szerint kirándulhatok a magyar diákok, erről Pokorni Zoltá... A tettei és döntései alapján kell valakit megítélni
Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester a TV2 Mokka című műsorának vendége volt, melyben az új államfő, Schmitt Pál személyével kapcsolatban fej...
Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester a TV2 Mokka című műsorának vendége volt, melyben az új államfő, Schmitt Pál személyével kapcsolatban fej...Letették a szarvasi biogázüzem alapkövét
Letették Magyarország, s egyben Közép - Európa legnagyobb biogázüzemének alapkövét Szarvason. A közel 4 milliárd forintos beruházás keretében egy ...
Letették Magyarország, s egyben Közép - Európa legnagyobb biogázüzemének alapkövét Szarvason. A közel 4 milliárd forintos beruházás keretében egy ...Schmitt Pál nem talált kifogásolható pontokat
Orbán Viktor kormányfő meghívására részt vett Schmitt Pál a kabinet tanácskozásán az Országházban, kinek államfőként ez volt az első találkozása a ...
Orbán Viktor kormányfő meghívására részt vett Schmitt Pál a kabinet tanácskozásán az Országházban, kinek államfőként ez volt az első találkozása a ...Leltár alatt az Ország
A kormány 2012 - től kívánja működtetni az egységes integrált nemzeti vagyonnyilvántartást, majd a kabinet tárcaközi bizottságok felállításáról is ...
A kormány 2012 - től kívánja működtetni az egységes integrált nemzeti vagyonnyilvántartást, majd a kabinet tárcaközi bizottságok felállításáról is ...Finanszírozható lesz az államadósság
"A kormány biztos benne, hogy a következő két évben finanszírozható lesz a lejáró államadósság" - jelentette ki Borbély András László, az Államad...
"A kormány biztos benne, hogy a következő két évben finanszírozható lesz a lejáró államadósság" - jelentette ki Borbély András László, az Államad...A médiahatóság a közösség érdekeit fogja védeni
Szalai Annamária kiváló szakemberekkel dolgozó, emberközpontú médiahatóságot szeretne vezetni. Gyors és határozott szervezetátalakítást tervez a Ne...
Szalai Annamária kiváló szakemberekkel dolgozó, emberközpontú médiahatóságot szeretne vezetni. Gyors és határozott szervezetátalakítást tervez a Ne...
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz




